• MARATONI KÉPVISELŐTESTÜLETI ÜLÉS

    A nagybecskereki Városi képviselőtestület keddi, harmadik ülésén…

    Podeli vest:

    Facebook Twitter WhatsApp
    MARATONI KÉPVISELŐTESTÜLETI ÜLÉS

    A nagybecskereki Városi képviselőtestület keddi, harmadik ülésén, több mint nyolc órás munka után sem fejeződött még be mindegyik önkormányzati szerv megválasztása.

    glasanje-skupstina

    Oliver Mitrović házelnök ugyanis, több mint hetven napirendi ponttal hívta össze a képviselőtestület ülését. A képviselők döntöttek az idei költségvetés első módosításáról, s ezzel összehangolták a közvállalatok és intézmények pénzügyi terveit is. Több közvállalat esetében módosították az alapítói okiratot, a művelődési intézmények igazgatói pedig jelentést tettek a tavalyi évi munkájukról. A bejelentés szerint, a képviselők ezen az ülésen kellett volna, hogy megválasszák a polgármester helyettest, de ezt megindoklás nélkül levették a napirendről. Čedomir Janjić polgármester ajánlatára kilenc tagot választottak meg a Városi tanácsba, holott az előző tanácsnak 15 tagja volt.

    A Városi tanács összetételében egyenlőre nyolcan a haladók és a hozzájuk tartozó koalíció tagjai és Sztojkó József a VMSZ képviselője. A városi képviselőtestület összetételébe helyette Vidrács Krisztina lépett. Rajta kívül, a képviselőtestület tagja még Német Róbert.

    Az ellenzéki képviselők kifogásolták, hogy csak az ülésen tájékozódhattak arról ki lesz a polgármester ajánlata szerint tanácstag, hogy a választási mód törvényellenes, hogy nincsen egy nő sem a tanácstagok között.

    Miközben úgy tűnt a vége felé közeledik az ülés, újabb határozati javaslatokat tűzott napirendre a házelnök: leváltották öt közvállalat és intézmény igazgatóját, akik eddig az SZSZP soraiból illetve párton kívüli személyek voltak. A haladók soraiból megbízott igazgatók irányítják majd a Városi lakásgazdálkodási ügynökséget, a Turisztikai központot, a “Toša Jovanović” Népszinházat, a Városi Múzeumot és a Gyógyszertárat. A képviselők új tagokat választottak több közvállalat és intézmény igazgató bizottságába is.

    Podeli vest:

    Facebook Twitter WhatsApp
  • Prijavite se na naš newsletter i jedanput nedeljno najvažnije vesti iz Zrenjanina i okoline stizaće na vašu e-mail adresu.

    Komentari 0

    Napiši komentar

    Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *


    NAJČITANIJE U POSLEDNJIH 96H

    Ostalo iz kategorije Magyar oldal

    KARÁCSONY 2017: LEGYÜNK NYITOTTAK AZ ADAKOZÁSRA!

    Rendhagyó karácsony elé nézünk: lehet, hogy a 90-es évek háborús esztendőit nem számítva az idén jön majd legtöbb elköltözött testvérünk haza, hogy itthon ünnepeljen.   […]

    PÜNKÖSDIG ÁLL A MÁJUSFA

    A muzslyai hagyományápolók néhány évvel ezelőtt újították fel a régi szokást, hogy májusfát állítanak a május elsejei ünnepekre, s azt pünkösdkor bontják le.   A […]

    MÁRCIUS 15.

    A lukácsfalvi vasárnap délutáni koszorúzási ünnepséggel megkezdődött a megemlékezések sora március 15-e, az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc 169. évfordulója […]

    SIKERES KIÁLLÍTÁS

    Az elmúlt hétvégén több helységből, több mint 90  galambász és díszbaromfi tenyésztő mutatkozott be a magyarszentmihályi József Attila kultúrház nagytermében. A Strasser […]